életmód

Turisztikai látogatóközpont épül a Kis-Balatonnál
A Kis-Balaton a hazai természetvédelem emblematikus helye, ahol egy teljesen formabontó, mégis tájba illő, külső energiaforrást nem igénylő látogatóközpont kivitelezése kezdődik meg, földtakarással és növényekkel a tetején, napelem-parkkal, talajszondás fűtési rendszerrel - mondta Rácz András környezetügyért felelős államtitkár a létesítmény alapkőletételén Fenékpusztán csütörtökön.
- 2018.11.30. 11:57
- MTI

Advent - Gyertyagyújtás és fényfestés is lesz vasárnap a Városháza parkban
Gyerekprogramokkal, az első adventi gyertya meggyújtásával és ünnepi fényfestéssel is készülnek a szervezők vasárnap a budapesti Városháza parkban, az Advent Budapesten Téli Fesztivál és Karácsonyi Vásáron.
- 2018.11.29. 11:48
- MTI

Német lap: egyelőre nem szüntetik meg az óraátállítást az EU-ban
Egyelőre nem szüntetik meg az évenkénti kétszeri óraátállítás gyakorlatát az Európai Unióban - jelentette kedden a Bild című német lap a hírportálján egy brüsszeli dokumentumra hivatkozva.
- 2018.11.28. 11:51
- MTI

Több mint ezer diák vett részt a Zsebpénzügyes vetélkedőn
Több mint 1000 középiskolás diák vett részt az idén a pénzügyi tudatosság erősítését szolgáló Zsebpénzügyes vetélkedőn, az országos fordulón a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium csapata szerezte meg az első helyezést - közölte a verseny szervezője hétfőn az MTI-vel.
- 2018.11.26. 18:41
- MTI

Karácsony - Több mint 20 százalékkal is nőhet a lucfenyők ára idén a szakszövetség szerint
A magyarországi termesztésű vágott lucfenyő 20-25 százalékkal, esetenként 30 százalékkal is drágulhat idén, ára méterenként a 3200 forintot is elérheti a munkabérek jelentős, mintegy 50 százalékos emelkedése miatt - közölte a Magyar Díszkertészek Szövetsége hétfőn az MTI-vel.
- 2018.11.26. 04:55
- MTI

Kétnapos gasztronómiai fesztivált tartanak hétvégén Balatonfüreden
Kétnapos gasztronómiai fesztivál helyszíne ezen a hétvégén Balatonfüred. A szombaton délelőtt kezdődő programsorozatra koncertekkel is várják az érdeklődőket - tájékoztatta a fesztivál szervezője az MTI-t.
- 2018.11.25. 07:15
- MTI

Vadlúd Sokadalom Tatán szombaton
A szenvedélyes madármegfigyelők és a madarak világát kedvelő, hétköznapi érdeklődők számára is élménydús napot kínál szombaton a tatai Öreg-tó partján rendezett Vadlúd Sokadalom.
- 2018.11.24. 09:48
- MTI

EU-OECD: a várható élettartam folyamatos növekedése lelassult az unióban
Az Európai Unióban a várható élettartam az egyik legmagasabb a világon, a várható élettartam folyamatos növekedése azonban lelassult, és továbbra is jelentős különbségek mutatkoznak az országok között és az országokon belül is - közölte közös jelentésében az Európai Bizottság és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) csütörtökön.
- 2018.11.23. 11:54
- MTI

Advent - A siket és nagyothalló gyerekeket támogatja idén a FICSAK
A siket és nagyothalló gyerekek támogatására szervezi meg idei a Fiatal Családosok Klubja hagyományos jótékonysági adventi vásárát december elsején a Millenáris park B épületében.
- 2018.11.21. 11:54
- MTI

Így reggelizünk mi
Bár általában ostorozni szokás a magyarok étkezési szokásait, egy friss, országos felmérés szerint a reggeli terén meglehetősen jól állunk. A jelek szerint a magyar felnőttek többsége egyetért a dietetikusokkal és igyekszik rendszeresen reggelivel indítani a napot, hiszen
- 2018.11.20. 11:38
Legfrissebb