Nemzeti ügy a fiatalok egészséges életmódra nevelése

A fiatalok egészséges életmódra nevelése nemzeti ügy - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkára szerdán Gyálon, a járási tanuszoda átadásakor.

Szabó Tünde hozzátette: a sport a fiatalok nevelésének legalkalmasabb eszköze, mert kitartásra, egészségre, életre és becsületre nevel.

Felidézte, hogy a mindennapos testnevelés bevezetésével a kormány 2014-ben döntött a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Programról, amelynek eredményeként tornatermeket, tanuszodákat és tantermeket építenek és fejlesztenek országszerte. A cél - folytatta -, hogy minden gyermek sportoljon, mert ez Magyarország érdeke is.

Beszélt arról, hogy ha a gyermekek egészségesek, akkor a jövő is az lesz, s ha erősek, akkor az ország is az lesz.

Szabó Tünde arra is felhívta a figyelmet, hogy európai szintű tanuszoda jött létre Gyálon, és a létesítmény az iskolai úszásoktatás kiszolgálása mellett az ott élők számára is nyitva áll.

Szűcs Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a település komoly feladatot végzett el; a beruházáshoz az önkormányzat adta a területet, de fontos fejlesztéseket is végzett az épület körül, és számos módon segítette annak elkészülését. A járási tanuszoda hiánypótló feladatot lát el, a beruházás a környék mintegy 60 ezer lakóját érinti - mondta.

Pápai Mihály (Fidesz-KDNP) polgármester ünnepi megnyitójában nagy lépésnek nevezte a fiatalnak számító település életében a tanuszoda megépülését és környezete újjászületését. Elmondta: mintegy 3500 óvodás és általános iskolás tanulhat meg itt úszni és sajátíthatja el az egészséges életmódot. Felidézte, hogy az állam finanszírozta a beruházást és a létesítmény üzemeltetését is biztosítja.

Mint az önkormányzat honlapján olvasható, a csaknem 350 millió forintból megvalósult fejlesztés során egy 15-ször 25 méteres, 1,9 méter mély, 26-28 fokos vízhőmérsékletű medence, valamint egy 6-szor 10 méteres, 0,8 méter mély, 30-32 fok vízhőmérsékletű tanmedence épült meg.

A gyáli beruházás a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében megépülő tanuszodák közül elsőként készült el, alapkövét 2016 márciusában tették le.