Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a rendezvénysorozat egy tíz évvel ezelőtti népegészségügyi szűrésből nőtte ki magát, s évről évre egyre több embert mozgat meg. Hozzátette: az egészséges életmódra nevelés mellett a közösségépítés is céljuk a programokkal.
Csiki Attila, a szervező Óbudai Sport és Szabadidő Nonprofit Kft. cégvezetője bejelentette, hogy a III. kerületi önkormányzat támogatásával megvalósuló Szabadidő, szeretem! sportesemény sorozat idén hat rendezvényből áll majd, s március 25-én, a Budai-hegyekben sorra kerülő Óbudai Tavaszköszöntő Teljesítménytúrával indul. Ennek keretében a résztvevők három táv - 9, 14 és 22 km - közül választhatnak. Április 22-és és 23-án kerül sor az ingyenes szűrővizsgálatokkal összekapcsolt Óbudai Futófesztiválra, itt két nap alatt nyolcféle távra lehet nevezni, köztük félmaratonra is.
Ezen a rendezvényen hagyományosan részt vesz a kerületben lakó Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is, aki a sajtótájékoztatón kiemelte: úgy érzi, kötelessége jó példát mutatni az óbudai polgároknak. A tárcavezető felhívta a figyelmet arra, hogy a sport tulajdonképpen befektetés az egészségbe, aki rendszeresen mozog, az kevesebbet esik ki betegség miatt a munkából.
A sorozat május 20-án az Óbudai Családi Sportnap a Dunán elnevezésű programmal folytatódik, amely a kajak-kenu és az evezés megismerését teszi lehetővé az érdeklődők számára. Június 10-én tartják meg a Tour de Óbudát, amellyel a szervezők a kerékpározásra mint környezetbarát közlekedési módra igyekeznek felhívni a figyelmet. A biciklisnapon az érdeklődők kedvező áron kerékpárokat is bérelhetnek.
Az őszi programok közül a szeptember 14-i Óbudai Sportágbörze az első, amelynek keretében mintegy 30 kerületi sportegyesület mutatkozik majd be a nagyközönségnek. Ennek célja, hogy a helyi gyerekek megtalálják a nekik legalkalmasabb sportágat. A Szabadidő, szeretem! programsorozat utolsó idei állomása október 7-én egy új típusú rendezvény, az Óbudai Terepfutó és Túra Fesztivál lesz, amely a természetjárást és a futást ötvözi, s ekkor az érdeklődőknek lehetőségük nyílik majd a nordic walking kipróbálására is.
Az egész idei rendezvénysorozat fővédnökének Rédli András olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok vívót nyerték meg, aki a sajtótájékoztatón egy couberteni idézettel hangsúlyozta a testmozgás fontosságát: "A sport minden nő és férfi öröksége, hiánya semmivel sem pótolható".
A programsorozat során jótékonykodhatnak is a résztvevők, akik ebben az évben adományaikkal az óbudai Családok Átmeneti Otthonát támogathatják.