Új védőnői centrum jön létre Békéscsabán

Új védőnői centrumot alakítanak ki 150 millió forint európai uniós támogatás segítségével Békéscsabán - jelentette be Herczeg Tamás (Fidesz-KDNP) szociális tanácsnok hétfőn sajtótájékoztatón.

Elmondta, tízéves terv valósul meg azzal, hogy új, a mai kor igényeinek megfelelő védőnői centrumot alakítanak ki.

Hozzátette, a jelenlegi épületet a békéscsabai kórház használja majd saját céljaira.

A békési megyeszékhelyen három helyen kihelyezett védőnői tanácsadás is működik, ezek a jövőben is megmaradnak - közölte.

Sódar Anita, a Békéscsabai Városfejlesztési Kft. vezetője elmondta, március végéig kell elkészíteni a kiviteli terveket, az építkezést 2019. február végéig kell befejeznie a nyertes vállalkozónak.

Megjegyezte, reményeik szerint ennél korábban, már a jövő év végére elkészülhet az új centrum.

Legfrissebb