Kerékpárral az EFOTT-ra; 40 sportág közül választhatnak az egyetemisták

  • mozdulj!
  • 2017.07.11
    18:43
  • MTI
Mintegy 100-120 ezer résztvevőt várnak a rendezők a vasárnapig tartó Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójára (EFOTT), melyhez kapcsolódva a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) szervezésében kedden tartották a "Tekerj az EFOTT-ra!" sportesemény megnyitóját.

Az ELTE lágymányosi kampusza előtti sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a kampánnyal szeretnék felhívni a figyelmet az aktív sportolásra és az egészségtudatos életmódra, valamint a szervezők célja, hogy minél több fesztiválozó, sportbarát kerékpárral érkezzen a kedden kezdődött Velencei-tavi eseményre.

Maszlavér Gábor fesztiváligazgató kiemelte: évről évre bővül az EFOTT sportprogramja, az idén 40 sportág közül választhatnak a résztvevők a röplabdától a labdarúgáson keresztül a wakeboardozásig. Újdonság, hogy a jégpályán a székesfehérvári hokisokkal korcsolyázhatnak a vállalkozó kedvűek. Hangsúlyozta, gondoskodnak a kerékpárok tárolásáról, szervizeléséről, aki nem saját kerékpárral érkezik, az bérelni is tud a helyszínen.

MTI Fotó: Kovács TamásMTI Fotó: Kovács Tamás

Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos bringás felszerelésben tartotta meg beszédét, mert ő is tagja annak a csapatnak, amely kerékpáron teszi meg a 70 kilométeres távot. Bejelentette, hogy idén elkészül a Budapest-Balaton kerékpárút megtervezése.

Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnöke kiemelte, a MEFS-nek két feladata van, az élsport és a szabadidősport támogatása, így az EFOTT mellett már az augusztusban Tajpejben sorra kerülő Universiadéra összpontosít, amelyen 14 sportágban 140 versenyző képviseli a magyar színeket.

Braun Márton, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója átadta a vállalat által felajánlott egymillió forintos sportszerutalványt a "legizmosabb egyetem" versenysorozat győztese, a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola képviselőjének.

"Az államtitkárság egyik kedvenc fesztiválja az EFOTT, mivel itt nagyon gazdag a sportprogram" - szögezte le Sárfalvi Péter nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, aki megígérte, hogy Révész Máriuszhoz hasonlóan jövőre ő is kerékpárral látogat el az EFOTT-ra.

Szélesi Ágnes, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) sportigazgatója elmondta, hogy csütörtökön az EFOTT sportrésze a parasportról szól: a fesztiválozók parasportokat próbálhatnak ki, és parasportolókkal találkozhatnak.

A megnyitó végén a mintegy ötvenfős kerékpáros csoport - amelyhez menet közben csatlakozhatnak mások is - Ocelka Róbert vak parasportoló és kísérője, Andristyák Gábor felvezetésével nekivágott a 70 kilométeres útnak.