Leggyakrabban a poszturális hypotonia felelős az ájulásért. Ilyen esetekben pedig elsődleges kezelésként nem folyadékpótlásra, hanem felemelt lábbal való fektetésre van szükség. - állítja Dr. Tim Noakes, a University of Cape Town kutatója a BMJ egyik online cikkében.
Az elmúlt 40 évben az emberek folyamatosan azt hallhatták, hogy az optimális hidratáltsági szint fenntartásához soha nem érezhetik magukat szomjasnak, holott a szervezet számára már igen kismértékű túlhidratáltság is akár fatális következményekkel járhat.
A teljes testvíz tömeg 2%-os növekedése generalizált ödémához vezethet, amely a fizikai és mentális teljesítmény zavarával jár. Ennél is nagyobb mértékű túlhidrálás esetén hyponatraemiás encephalopathia léphet fel, ami zavartságot, rohamokat, kómát és a légzés leállása miatt halált okozhat.
Az egészséges atléták korántsem szembesülnek egészségügyi kockázatot jelentő dehidrációval az edzések és versenyek alatt. Súlyos egészségügyi következményekkel (akaratlagos motoros aktivitás gátlása és paralízis) csak minimum 15%-os teljes testvíz tömegvesztés esetén kell számolnunk, ami például akkor fordulhat elő, ha 48 órán át étlen-szomjan bolyongunk a sivatagban.
Téves meggyőződés, hogy a sportolók eszméletvesztését a túlhevülés miatti dehidráció okozza, ezért az edzések alatt nagy mennyiségű folyadékpótlásra, esetleges ájulás esetén pedig azonnali nagy mennyiségű intravénás folyadékra van szükség.
Az ájulásra hajlamos atléták azonban egyáltalán nem túlhevültebbek vagy dehidráltabbak, mint az ugyanolyan terhelés alatt lévő kontroll futó társaik, akik nem kollabálnak.
A cikk alapján az alkalmi kocogóknak inkább a sportital-fogyasztás elkerülése javasolható, mert így nemcsak gyorsabban futhatnak, de karcsúbbak is maradhatnak.
Forrás: webbeteg.hu
