Közel ötezren vágnak neki Kazincbarcikán Spartan Race Supernek

  • mozdulj!
  • 2017.06.14
    08:10
  • MTI
Közel ötezren állnak rajthoz szombaton a kazincbarcikai Csónakázó-tó környékén kialakított pályán a Spartan Race akadályfutó viadalon, amelyen ezúttal a Super-távon bizonyíthatnak a versenyzők.

Az esemény keddi sajtótájékoztatóján a szervezők részéről elhangzott, hogy a pálya 16 és 19 kilométer közötti hosszú lesz, 24-29 különböző akadályt kell majd legyőzniük az indulóknak, s többek között komoly szintkülönbségekkel, szögesdróttal, palánkokkal kell megküzdeniük.

A Spartan Race 2014 óta íródó magyarországi történetében először rendeznek versenyt nyáron, így most az indulók számára a várható meleg is egy plusz akadályt jelent majd. A meteorológiai előrejelzések szerint a kellemes hőmérséklet garantált, azonban várhatóak kisebb zivatarok, ez esetben pedig még nehezebb dolga lenne a futóknak.

A hagyományos futam mellett ezúttal is megrendezik a gyermekversenyeket, a több mint hatszáz 4 és 16 éves kor közötti fiatal négy különböző korosztályban méretteti meg magát. Emellett sor kerül egy Hurricance Heat elnevezésű futamra is: az ide regisztrált 40-45 versenyzőt véletlenszerűen osztják csapatokba, s a hajnali indulást követően nagyjából hat órán keresztül kell elsősorban csapatban teljesíteniük a különböző kihívásokat.

A versenyek közül már kizárólag az elit női futamra vannak szabad helyek, mindez azt jelenti, hogy közel ötezren indulnak majd, amely rekordnak számít ezen a távon.

Ezt követően október 21-22-én Eplényben a Beast (21-24 km) és a Sprint (5-8 km) távokat rendezik meg.