Hornung Ágnes az Együtt felnövünk szülőtámogató és fejlesztő program keretében megtartott rendezvényen úgy fogalmazott, a szellem épségének legjobb tápanyaga a szeretet és a biztonságérzet, amelyet egy szerető család tud adni. Ezért az elmúlt évtizedben a kormány arra törekedett, hogy minden akadályt elhárítson azok elől, akik gyereket szeretnének vállalni - hangsúlyozta.
A családpolitika három fő pillérre épül: az otthonteremtésre, amelyet a jövőre induló, gyerekszámtól függően 15, 30 vagy 50 millió forint hitelt biztosító csok plusz is segít, az anyagi biztonságra, amelyet a családi adókedvezmény rendszere támogat, valamint a munka-magánélet összeegyeztetésére, amelyet pedig a bölcsődei férőhelyek számának háromszorosára növelése segít - mondta az államtitkár.
Közölte, ebbe a rendszerbe illeszkedik a családok testi-lelki-szellemi egészségét kiemelten kezelő negyedik elem. Ennek első programja az a pénteki konferencia, amelyet Generációk között - Nemzedékek együttműködése a társadalom lelki egészségéért címmel rendeznek meg.
Azt mondta: Magyarország hosszú távú fejlődését, gazdasági és demográfiai jövőképét jelentősen befolyásolja az, hogy megőrizhető és javítható-e a családok, a közösségek és az ország lelki egészége - mutatott rá Hornung Ágnes.
Az államtitkár méltatta a Szülők Háza Alapítványt, amely már több mint tizenhat éve "az egyik legfontosabb családtámogató intézmény" az országban, munkáját és programját pedig nemzetközileg is elismerik.
Az alapítvány családi bölcsődéket, központokat, fejlesztőházat működtet, állami gondoskodásban nevelkedő, hátrányos helyzetű gyerekeket segít, valamint támogatja a családokat. Programjaikon hozzáértő szakemberektől kaphatnak hiteles válaszokat a szülők a gyerekneveléssel kapcsolatban - ismertette Hornung Ágnes.
Hozzátette, a Szülők Háza a minisztériuma családpolitikai területének stratégiai partnere, mivel szemlélete több ponton is találkozik a kormány családpolitikájával. Az egyik ilyen pont a családok lelki egészségének kiemelt kezelése - tette hozzá.
Az eseményen a bölcsődések és állami gondozott gyerekek mellett részt vettek meghívott nyugdíjasok is, akik az alapítvány generációk közötti együttműködést segítő programjába kapcsolódtak be.