Dukai Miklós: fontos, hogy a fiatalok minél hamarabb egészségtudatosak legyenek

Dukai Miklós szerint a kormány célja, hogy a fiatalokat minél hamarabb rászoktassa a mindennapos mozgásra és egészségségtudatos életmódra.

A Belügyminisztérium (BM) önkormányzati államtitkára erről pénteken, a Groupama Arénában beszélt, ahol több mint 400 felső tagozatos (10-14 éves) fiatal részvételével rendezték meg a Fradi SuLiga országos ifjúsági labdarúgótorna négyes döntőjét.

Dukai Miklós felhívta a figyelmet arra, hogy mivel a Belügyminisztérium felügyelete alá tartozik az oktatás, az egészségügy, a gondviseléspolitika, valamint az önkormányzatok, ezért a tárca a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácson keresztül támogatta a Ferencváros programját. Az államtitkár szerint a rendszeres mozgás által egészségesebb gyerekek nőnek fel, de a sport a közösségépítésben is nagy segítséget nyújt, ezért az önkormányzatokat is bevonták a szervezésbe, a programban pedig több mint 700 fiatal vett részt.

Orosz Pál, a Ferencváros Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett rá, hogy amikor 12 évvel ezelőtt átvették a klub irányítását a szakmai eredményesség mellett a közösségépítést is célul tűzték ki. Hozzátette: a Fradi SuLiga projektet 2019-ben Budapesten indították el, majd a tavalyi évtől négy vármegyére terjesztették ki. Az MTI-nek elmondta, a hogy Ferencváros bekapcsolódott az UEFA által koordinált és támogatott Community Champions League Programba, amelyben olyan ismert külföldi klubok vesznek részt, mint a Panathinaikos, a Feyenoord és a Benfica.

Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, korábbi országos rendőrkapitány kiemelte: a Fradi Suliga Programban 36 iskola vett részt, és a fiatalok nemcsak fociztak, hanem bűnmegelőzési, illetve a fair playra tanító előadásokon, programokon is részt vettek.