Révész Máriusz: a mozgás az életminőség javításának meghatározó eleme

  • mozdulj!
  • 2022.11.06
    10:12
  • MTI
Az emberek mindennapjainak könnyebbé tételéhez nagyban hozzájárul, ha többet mozognak és egészségesebben élnek - jelentette ki a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára az Év Kilátója címet elnyert Zsófia-kilátó emléktáblájának avatásán, Miskolc-Lillafüreden.

Révész Máriusz hangsúlyozta: egy friss felmérés szerint Magyarországon a lakosság háromnegyede saját bevallása szerint szabadidejében egyáltalán nem, vagy csak ritkán mozog. Eközben a hazai halálozások közel egytizedéért a mozgásszegény életmód felelős - tette hozzá.

Ezt felismerve kormány kiemelt figyelmet fordít az aktív, egészséges életmód feltételeinek megteremtésére - mondta. Emlékeztetett: 2010 óta több mint 100 kilátót építettek és újítottak fel Magyarországon, amelyek egy-egy túra céljaként ösztönzik a kirándulókat az útvonalak bejárására. Hasonló okból fordítottak jelentős forrásokat a kerékpárutak, vízitúra-megállóhelyek és turistaházak építésének, felújításának támogatására is - fűzte hozzá.

A fejlesztések értéke azonban azon is múlik, hogy tudnak-e róluk - hangsúlyozta az államtitkár, aki szerint ezért hasznos az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) Év kilátója és Év turistaháza közönségszavazása, amelyet "óriási érdeklődés övez" és amely segít a létesítmények népszerűsítésében.

Fotó: MTI/Vajda JánosFotó: MTI/Vajda János

Tájékoztatása szerint az idén a kilátók között a Zsófia-kilátó győzött 7800 vokssal; a kilátó 1900-ban épült, majd a terület katonai célú hasznosítása miatt az 1950-es években lebontották és ez év nyarára, mintegy 50 millió forint kormánytámogatásból újjáépítették.

Révész Máriusz kijelentette: a térség és Miskolc továbbra is számíthat a kormány támogatására. Felidézte: a kabinet a lillafüredi kisvasút jelenleg is tartó felújításához ugyancsak hozzájárult, és tervben van a bánkúti sípálya, valamint a lillafüredi libegő fejlesztése.

Kiss János, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt: Miskolc és a környék lakói máig úgy érzik, hogy ez a város és vidék volt a rendszerváltás nagy vesztese. Ám azóta felnőtt egy nemzedék, amelynek tagjai már észre kell, hogy vegyék: Miskolcnak van jövője, ereje és lehetősége fejlődni. A térség számos kitörési ponttal rendelkezik, amelyek között meghatározó a turizmus, ebben párját ritkító adottságokkal rendelkezik.

Veres Pál, a megyeszékhely polgármestere arról beszélt, céljuk, hogy egyre inkább a bükki táj, a Szinva-patak völgye és a város természeti, turisztikai, gasztronómiai, kulturális vonzereje jellemezze a borsodi megyeszékhelyt. Ez a 2000-es évek óta a fejlesztésekben is megnyilvánul. Az energiaválság ellenére működtetik a Miskolctapolcai barlangfürdőt, folyik az Avas-tető felújítása és Miskolc belvárosának átalakítása - sorolta. Szólt a Diósgyőri várról, ahol középkori hangulatú történelmi városközpont épül, valamint Lillafüred átfogó turisztikai fejlesztési tervéről.

Az eseményt követően az államtitkár, a térség országgyűlési képviselője és a polgármester emléktáblát avatott a közeli Fehérkőlápa Turistaháznál, amely 2904 vokssal az Év turistaháza szavazás nyertese lett.