Mobilitás szövetség: jelentősen nőtt a kerékpárral közlekedők száma

  • mozdulj!
  • 2022.06.15
    07:25
  • MTI
Az elmúlt két évben jelentősen nőtt a kerékpárral közlekedők száma Magyaroroszágon, ami a Jövő Mobilitása Szövetség szakértői szerint az autósoknak is előnyös a csökkenő gépjárműforgalom miatt.

A szervezet közleménye szerint tavaly Magyarországon körülbelül 270 ezer kerékpárt értékesítettek, ebből 20 ezer e-bringa volt, így a kategórián belül az elektromos kerékpárok iránt nőtt a legnagyobb mértékben az érdeklődés. A megnövekedett vásárlást állami támogatások igénybevétele is segítette. Míg tavaly 6800 e-bringát vásároltak állami támogatással, addig idén tízezer elektromos rásegítésű kerékpár, azaz pedelec is beszerezhető abból az összesen egymilliárd forintos támogatási keretből, amelyre 2022. április 14-től lehet pályázni. Egész Nyugat-Európában robbanásszerűen nőtt az elektromos kerékpár értékesítés, Ausztriában 2020-ban 496 ezer eladott kerékpárból már több mint 200 ezer elektromos kerékpár volt.

A közlemény idézi Pukler Gábort, a Jövő Mobilitása Szövetség elnökét, aki elmondta, a kerékpározás elterjedése azoknak is jó, akiknek valóban a gépjármű jelenti az egyetlen megoldást, hiszen a torlódások csökkenése segíti az ő közlekedésüket is. Ezért fontos - a fő közlekedési útvonalak mentén is - folyamatosan vizsgálni az út adottságainak megfelelő, ahhoz illeszkedő, biztonságos és kényelmes kerékpársávok létrehozásának lehetőségét - fejtette ki.

A felmérések szerint szinte mindenki, a magyarok 80 százaléka egyetért abban, hogy a kerékpározás jelentősen hozzájárul a zöldebb, élhetőbb környezethez a szén-dioxid kibocsátás, illetve a forgalom csökkenésén keresztül. Egy friss, 2022-es Ipsos által végzett nemzetközi kutatás azt is kimutatta, hogy a magyarok 71 százaléka szerint a kerékpározás a legkedvezőbb közlekedési forma, nagy előnyt élvez a megítélése az autózáshoz képest, amelyet csak a válaszadók fele támogat. Sőt, a magyarok 63 százaléka szerint a közlekedési hálózat fejlesztésekor a kerékpárt előnyben kell részesíteni az autókkal szemben.

A felmérések kimutatták azt is, hogy bár egész Európában Lengyelország után Magyarországon tudnak a legtöbben biciklizni (a magyar arány 77 százalék), mégsem kerékpároznak nagyobb arányban, mint a felmérésben részt vevő 28 ország lakosai: a magyarok 35 százaléka szokott tekerni hetente legalább egyszer.

A Jövő Mobilitása Szövetség közölte azt is, hogy a céges világban is teret hódít a mikromobilitás, amit segít az is, hogy a vállalati elektromos kerékpárflotta is támogatást élvez: idén január 1-től adómentesen adható juttatásnak minősül, költségei elszámolhatók a társasági adóból, az áfa kivételével.

Közölték, 2020-ban jelentős fordulat történt, amikor 15 százalékos növekedésnek indult a fővárosi kerékpárhasználat. A Magyar Kerékpárosklub 2020-as felmérése szerint a magyar felnőttek 71 százaléka szokott kerékpározni, Budapesten 2020 nyarára 6 százalékkal, 57 százalékra nőtt a kerékpározók száma. Tavaly 2,6 százalékkal tovább nőtt a biciklis forgalom a BKK öt, nyilvános adatokat szolgáltató kerékpáros forgalomszámlálója szerint. A legnépszerűbb útvonalak a budai rakpart kerékpárútja, a Kiskörút, miközben a Hungária körúton is nőtt a kerékpárosok száma.

Legfrissebb