Kásler Miklós: az egészségesebb életminőséget szolgálja a kerékpárutak építése

  • mozdulj!
  • 2021.11.28
    06:10
  • MTI
Az emberek egészségesebb életét, életminőségét szolgálja a kerékpárutak építése - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője szombaton, Budakeszin, ahol részt vett egy két kilométeres kerékpárútszakasz átadásán.

A miniszter a Budakörnyéki Egészégprogram záró rendezvényeként tartott ünnepségen azt hangoztatta, az új út megnyitásával a Zsámbéki-medencében élő emberek előtt megnyílik a lehetőség arra, hogy egészségesebben éljenek.

Kásler Miklós arra hívta fel a figyelmet, hogy az ember egység, a testnek és léleknek harmóniája, és ha ezek közül bármelyik megbomlik, az élet elveszíti a minőségét. Hozzátette: az advent heteiben érdemes elgondolkodni azon, úgy élünk-e, ahogy a testünknek a legjobb.

Győri Ottilia, Budakeszi polgármestere szerint a két kilométeres kerékpárút átadása a település számára lehetőség arra, hogy bekapcsolódjon az országos kerékpárút hálózatba.

Elmondta, a beruházáshoz a kormány 200 millió forint támogatást, az önkormányzat pedig 56 millió forint önrészt biztosított.

Csenger-Zalán Zsolt a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, a most átadott út egy tervezett városi kerékpárosút-hálózat első része és reményét fejezte ki, hogy annak mihamarabb lesz folytatása Budaörs, Páty, Törökbálint irányába, továbbá összeköttetést is fog kapni a Budapest-Balaton kerékpárúttal.