Nyáron ismét megtartják a Kurultajt Bugacon

A Magyar Turán Szövetség augusztus 12-e és 14-e között ismét megrendezi a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző rendezvényét, a Kurultajt a Bács-Kiskun megyei Bugacon - közölték a szervezők szombaton az MTI-vel.

A Kurultaj a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állít emléket, és mára olyan összekötő kapoccsá vált, amely az egész Kárpát-medencei magyarságot egyesíteni tudja - írják.

A tájékoztatás szerint a magyarokkal rokon keleti népek kulturális találkozója - a sztyeppei lovas-nomád népekkel való rokonság révén - egy nagy törzsi gyűlés is egyben.

A Turán Szövetség hívására száznál több csapat érkezik majd Bugacra, ahol képviseltetik magukat Erdély, Kárpátalja, a Felvidék és a Délvidék hagyományőrzői is.

A már több mint tízéves múltra visszatekintő magyar törzsi gyűlésre a szervezők tradicionális seregszemlével, harci bemutatókkal, lovas versenyekkel és lovas vetélkedőkkel, íjász programokkal, a magyar, hun, avar örökséget bemutató kiállításokkal, illetve népzenei rendezvényekkel készülnek. Emellett hatalmas jurtatábor épül, továbbá kézműves bemutatók és vásár, gyermekprogramok és tudományos ismeretterjesztő előadások is színesítik majd a kínálatot.