Több mint 300 ezer tanuló vesz részt a Fenntarthatósági témahéten

Több mint 300 ezer tanuló vesz részt a Fenntarthatósági témahéten, amelynek célja a Föld napja üzenetének, a fenntarthatóságnak széles körű elterjesztése iskolai keretek között, tanórai és tanórán kívüli programelemekkel - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős helyettes államtitkára az egyhetes programsorozat nyitórendezvényén hétfőn, Budapesten.

Maruzsa Zoltán pozitívan értékelte, hogy a résztvevő diákok száma hatszorosára emelkedett egy év alatt, köszönhetően annak, hogy a rendezvényhez 1800 köznevelési intézmény csatlakozott és 100 önkéntes kapcsolódik be a szakmai munkába.

A múlt évben a klímaváltozás volt a fő téma, az idén az ökológiai lábnyom csökkentéséről szólnak a programok, emellett szó lesz az energiatudatos iskolákért programról, a vízhez való pozitív kötődés kialakításáról, valamint hagyományosan ezen a héten szervezik meg az intézmények közötti szelektív hulladékgyűjtési versenyt.

Az idén második alkalommal, április 24. és 28. között tartják a rendezvényt, amely az Emmi kezdeményezésére a 2016/17-es tanév rendjéhez igazítva valósul meg a PontVelem okos program szervezésében.

Szili Katalin, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács alapító elnöke beszédében az ökológiai lábnyom csökkentésének fontosságára hívta fel a figyelmet, tekintettel arra, hogy a Föld lakossága 1,7 bolygónyi erőforrást vesz igénybe. Az országok közötti különbségeket szemléltetve példaként említette, ha a világ összes polgára úgy szeretne élni, mint az Egyesült Államok lakói, akkor 4,5 bolygóra lenne szükség.

Az alapító elnök végül hangsúlyozta: rendszerben élünk, ahol a szociális kérdéseknek kell központba kerülniük, a gazdaság csak eszköz ehhez és tudomásul kell venni, hogy a világnak környezeti korlátai vannak. Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal környezeti fenntarthatóság igazgatóságának igazgatója szerint technológiai ugrással érhető el, hogy az eddigi, a Földet kizsákmányoló gyakorlat helyett kevesebb természeti erőforrás bevonásával biztosítsuk az egyre gyorsuló fejlődést. Fontos lenne azonban, hogy a régi termékek eltűnésénél gyorsabban és minél több új szemlélettel gyártott termék legyen elérhető - tette hozzá.

Meglátása szerint a fenntartható fejlődés egyúttal versenyfutás az idővel, 15-20 év áll rendelkezésre a szemléletváltáshoz, különben a már felhalmozott problémák elhatalmasodnak, testet öltve a klímaváltozásban, vízválságban és a biodiverzitás csökkenésében. Mindezek kölcsönhatását és az összefüggések megértését, valamint a felelős döntéshozatal előkészítését támogatja a Fenntarthatósági témahét - emelte ki az igazgató.