Megalakult a Nemzetközi Teqball Szövetség

  • mozdulj!
  • 2017.03.28
    17:43
  • MTI
Megalakult a Nemzetközi Teqball Szövetség (FITEQ), amely a magyar találmányra épülő sportág érdekeit hivatott szolgálni - jelentették be kedden budapesti sajtótájékoztatón.

Elhangzott, hogy a szervezet megalakulása az első hivatalos lépés a nagy álom megvalósítása felé, amely nem más, mint a teqball olimpiai sportággá válása. A szövetség célja a nemzetközi teqball közösség összefogása, a sportág versenyrendszerének kialakítása. Az alapítók szeretnék a versenyeztetést globálissá, jól nyomon követhetővé tenni, terveik között szerepel kontinentális viadalok és világkupák, illetve bajnokságok szervezése, valamint világranglista kialakítása.

Az alapítók munkáját nagykövetként az aranylabdás brazil Ronaldinho, továbbá többek között a francia Nicolas Anelka és a portugál Simao Sabrosa segíti.

A FITEQ elnöke Borsányi Gábor, a teqball alapítója, kreatív ötletgazdája lett, főtitkára a görög George Jerolimposz. A végrehajtó testület tagjai: Huszár Viktor, Gattyán György, Marius Vizer Junior (osztrák), Jason Kirkbride (brit) és Jawad El Hajri (francia).

Az alapítók bejelentették, hogy hamarosan Budapesten rendezik meg az első hivatalos teqball világkupát, amelyre 15 országból érkeznek majd csapatok és minden bizonnyal nemzetközi sztárjátékosok is tiszteletüket teszik.

A teqballt egy hajlított pingpongasztalon játsszák a lábteniszhez hasonlóan, ketten, négyen, vagy speciális szabályok között akár többen is.