Szedd csak elő azt a bringát! Tavaszi kerékpár-felkészítés

  • mozdulj!
  • 2017.03.18
    13:41
  • vezess.hu
Süt a nap, jó idő van, ideje előhalászni az ősszel retkesen a tároló mélyére vetett bringákat. Kezdhetünk foglalkozni velük. Megmondjuk, mi a minimum.

Elkéstél! Ha csak mostanában, az első meleg napokon ballagtál le a pincébe/tárolóba/garázsba, hogy leporold a bringát, nehezen találsz olyan szervizt, ahol rövid határidőre vállalják, hogy üzemképessé varázsolják. Igen, mások gyorsabbak voltak és az ő bringáiktól roskadoznak a biciklijavítók. De nyugi, néhány dolgot te is meg tudsz csinálni.

Első a biztonság

Akármennyire is vonzó foglalatosság, ne a frissen vásárolt, csillogó bringás izék felszerelésével kezdjük a szezont. Inkább nézzük át a kormányt, illetve a fékeket. Ellenőrizzük a fékbetétek állapotát, ha kopottak, cseréljük, ha össze-vissza, vagy túl nagy távolságra állnak a felnitől, féktárcsától, állítsuk be őket. Bár a szinte teljesen elkopott fékkel is lehet lassítani, de sokáig nem érdemes így használni, mert előbb utóbb kopik vele minden, drágábban cserélhető dolog is. A fékbovdenek bekötésére, illetve a bovden egységére is figyeljünk oda, ha már csokorként állnak a szálak szanaszét, inkább cseréljük le.

A kormány környékén semminek nem szabad kotyognia, és a kormánynak is érezhető ellenállás nélkül kell fordulnia. Szintén kínos lehet, ha egy nagyobb gödörbe hajtva lenyeklik a kormányszarv, így a stucni csavarjait, anyáit és ellenőrizzük, húzzuk meg.

Váltó, lánc, lánckerekek

Ha nyikorog a lánc, nem elég csak WD40-nel nyakon önteni. Tüneti kezelésnek megteszi, de hosszú távon nem az igazi. A folyamatos kenés ugyan jobb a semminél, de mint ahogy néha az ember is ráfanyalodik a fürdésre, és nem csak dezodorozza magát, amikor büdösödik, a bringaláncot is bölcs dolog, időnként megfürdetni Brigéciolban. Ha nem tesszük, hiába lesz csendes a lánc a rákent olajtól, a csapokba ragadt homoktól hamar elhasználódik.

Szezonkezdéskor ellenőrizzük a lánc állapotát is, ha megnyúlt, cserélni kell. Gyakran a lánckerekekkel együtt, hiszen egymást nyúzzák, koptatják.

Gumik, kerék

Ha szerencsések vagyunk, akkor a tavaszi bringaélesztést megússzuk egy könnyed pumpálással. De mekkora nyomás kell egy abroncsba? Az átlagember nem fúj bele többet 1,5-2 bar-nál, hiszen nagyjából ennyi kell az autóba is. De nem, a biciklikerékbe ennél jóval nagyobb nyomás az indokolt, úgy 3-5 bar körül. Lehet, hogy ha a másfél baros gumihoz vagyunk szokva, eleinte rázós lesz az aszfalt a keményre fújt abronccsal, viszont határozottan könnyebb lesz így a tekerés.

Ha a gumi rendben van, érdemes végignézni a küllőket is, hogy elég feszesek-e. Ha nem, húzzuk meg őket, bár ezzel csak a rutinosabbak kísérletezzenek, mert csúnyán el lehet bánni a kerékkel. Inkább hagyjuk szakemberre ezt a melót.

Kötelező felszerelés

Ha nem akarunk tejelni a ráérő, bringásokra vadászó rendőrnek, akkor a következő kiegészítők legyenek a bringán: csengő, prizma legalább az első kerékre – kettő kell belőle, de a fényvisszaverő oldalfalú gumi kiváltja a borostyánszínű küllőprizmát – lámpa elöl hátul, illetve prizma elöl hátul. Lámpából nem elég a parázsként pislákoló vacak, muszáj olyat venni, amely messziről is jól látható, viszont a bringás hordhatja magán, vagy a hátizsákján is a lámpát.

Lámpából városban megteszi egy kisebb, villogós, LED-es is, de valóban sötétben, közvilágítás nélküli helyeken ezekkel semmire nem megyünk, oda kell a nagy teljesítmény, ha nem kívánunk fejre állni minden apró hülyeségtől. Ugyan nem minden esetben kötelező, de kibírható kényelmetlenséget okoz a biciklis sisak, így érdemes mindig hordani. Sőt, ha gyereket cipelünk a bringán, húzzunk egyet az ő fejére is. Feltéve, hogy szeretjük. A gyereket.

Szerszámkészlet

Attól függően, hogy milyen távot tekerünk, illetve milyen messze kerülünk a civilizációtól, ahol baj esetén rendbe tudják tenni a bringát, többféle szerszámos pakkot is összekészíthetünk. Munkába járáshoz a pumpa, tartalék belső, gumileszedő és imbuszkulcs-készlet általában elég. Egy defektet így hamar ki tudunk javítani, nem kell a fél városon át szégyenszemre hazatolni a bringát.

Nagyobb túrákhoz már a gumijavító készlet is ajánlott – így több defektet is túlélhetünk – és a fentiek mellé még egy láncbontó prés, tartalék fék- és váltóbovden is bekerülhet. Mivel lakott területen kívül éjszaka a fényvisszaverő ruházat is előírás, a láthatósági mellényt sem szabad elfelejteni.

Ha valamiért vonzzuk az üvegszilánkot, szöget, akáctüskét, akkor érdemes elgondolkodni a külső és a belső közé szerelhető defekmentesítő betéten – a legtöbb támadót nem engedi be a belsőig – vagy ízlés szerint különféle mágikus habokkal is próbálkozhatunk. Ezek a kiáramló levegőtől felhabosodnak és eltömik a lyukat, sokszor olyan gyorsan és hatékonyan, hogy a biciklisnek fel sem tűnik a baj. Pótkerékkel csak a legelvetemültebbek próbálkoznának, ez nem az a műfaj.

Ha minden megvan, már mehetünk is tekerni hétvégén, illetve hétköznap is. Munkába menet is jobb a pedált nyomni, mint a dudát. Akiben él egy kis versenyszellem, és szeret tó körül tekerni, az a Tisza-tó kerülésig gatyába rázhatja az izmait, kerekítheti a fenekét, aki pedig nagyon belejön, akár egy Balaton körüli túrára is felkészülhet. Hajrá!

Forrás: vezess.hu