Bár a cukorbetegség nem gyógyítható sportolással, a rendszeres mozgás segít a betegség egyensúlyának beállításában és fenntartásában, a szervezet anyagcsere állapotának normalizálásában, a cukoranyagcsere kiegyenlítettségéhez szükséges normál testsúly elérésében és megtartásában, a szövődmények elkerülésében.
Az 1-es típusú diabétesz
Az 1-es típusú cukorbetegség bázisterápiája a bevitt inzulinnal való kezelés, ám a megfelelő és rendszeres testmozgástól a vércukorszint kiegyenlítettségét várhatjuk.
Több kutatás is azt az eredményt hozta, hogy a heti több alkalommal sportoló 1-es típusú cukorbetegek inzulinigénye jelentősen csökkent, és ritkábban fordult elő az anyagcsere kisiklása (hipoglikémia, ketoacidózis).
Mivel a testmozgás jelentősen befolyásolja a vércukorszintet, az edzések gyakoriságát, időpontját, időtartamát, intenzitását, a választott mozgásforma jellegét nagyon pontosan meg kell határozni, és az étkezések és az inzulinkezelés függvényében kell megtervezni, az anyagcsere állapotának stabilizálása, a beteg veszélyeztetésének elkerülése érdekében.
Az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedők hajlamosak a hipoglikémiára, amelynek veszélyét a túlságosan megerőltető edzésekből álló, rosszul megtervezett edzésprogram nagymértékben növeli.
A 2-es típusú diabétesz
A 2-es típusú diabétesz legtöbbször metabolikus szindróma talaján fejlődik ki, amelynek legjelentősebb eleme az elhízás és az anyagcsere egyensúlyának felborulása.
A sejteknek rendelkezésükre áll az inzulin (bár ennek termelődése is rendszerint csökkent), ám nem képesek azt megfelelő mértékben hasznosítani (más szóval többé-kevésbé rezisztensek az inzulinra).
A testsúly csökkentése - amelynek egyik leghatásosabb eszköze a testmozgás - mérsékli az inzulinrezisztenciát, ezáltal csökkenti a vércukor szintjét és a szövődmények súlyosságát, előfordulását. A rendszeres sportolás emellett szabályozza a vérzsírok szintjét: nő a védő hatású HDL koncentrációja, és csökken az LDL-frakció vérszintje.
Általános veszélyek
Mindkét típus esetén a fenti szempontok teljes körű figyelembevétele szükséges az edzésterv meghatározásához. Nagyon fontos, hogy a mozgás rendszeres legyen, és ne kampányszerű! Érdemes a tervezésbe a kezelőorvost és dietetikust is bevonni, ideális esetben alapos szakmai ismerettel bíró személyi edző is igénybe vehető. Az edzések elkezdésekor szorosabb orvosi ellenőrzés indokolt.
A mozgás főleg könnyedebb, az egész vérkeringési rendszert edző, ciklikusan ismétlődő mozdulatsorokat tartalmazó kardiomozgásokból álljon – ilyen a séta, a gyaloglás, a kocogás, a futás, a kerékpározás –, kevesebb mennyiségű erősítő gyakorlatokkal. A lényeg tehát az állóképesség, az általános edzettség növelése.
Ne kezdjen sportolásba az a beteg, akinek vércukorszintje nincsen egyensúlyban tartva! A kezeletlen hipertónia, az ismeretlen eredetű szívpanaszok szintén a sportolás elkezdésének kontraindikációját jelentik.
Lázas cukorbeteg soha ne eddzen, és a gyors vesefunkció-csökkenés, a gyorsan romló látásélesség is veszélyeztető faktoroknak számítanak.
A sportoláshoz minden esetben megfelelő ruházat szükséges, kiemelt figyelmet fordítva a lábbeli kérdésére. A cukorbetegek perifériás idegrendszere és érrendszere károsodott, aminek következtében megnő a lábon a fekélyek kialakulásának kockázata.
Egy rossz cipő hatványozottan károsítja a mozgásszerveket, rontva azok statikáját, és könnyebben alakulnak ki sérülések, sebek, melyekből akár a végtagot is veszélyeztető fekélyek származhatnak.
Forrás: webbeteg.hu
