A folyamat feltartóztatásához a globális felmelegedés és a tápanyagszennyezés megfékezésére, a sebezhető tengeri fajok védelmére van szükség - írták a kutatók.
"Az oxigén létszükséglet az óceánok életéhez. Az oxigén csökkenése az óceánokban az emberi tevékenység egyik legsúlyosabb hatása a környezetre" - közölte Denise Breitburg, a tanulmány vezető szerzője, a Smithsonian Környezetkutató-központ tengerbiológusa.
A tanulmányt az ENSZ Kormányközi Tengerkutató Bizottsága által 2016-ban létrehozott GO2NE (Global Ocean Oxigen Network) munkacsoport készítette, ez az első olyan tanulmány, amelyben átfogóan áttekintették az okokat a következményeket és a megoldások módozatait az óceánok, tengerek oxigénhiányára.
Breitburg és kutatótársai megállapították, hogy a tengerek oxigéntartalmának csökkenése egyre súlyosbodó és az eddig véltnél sokkal összetettebb problémát jelent.
"A földi oxigén mintegy fele az óceánokból származik. A klímaváltozás és a vízszennyezés együttesen nagyban növeli a holt övezetek számát és méretét mind a nyílt óceánokon, mind a part menti vizekben, ahol az oxigén túlságosan alacsony a tengeri élethez" - magyarázta Vlagyimir Rjabinyin, a bizottság titkára.
A közismert holt övezetekben, mint a Mexikói-öböl, az oxigénszint olyan alacsony, hogy az állatok megfulladnak, elpusztulnak. Mivel a halak elkerülik az ilyen térségeket, élőhelyük csökken, ezáltal sebezhetőbbé válnak a ragadozók és a halászat által.
A probléma azonban túlnő a holt térségeken, már egy kisebb oxigénhiány is hatással van az állatok növekedésére, akadályozza szaporodásukat, betegségeket okoz, sőt pusztulásukhoz vezet. Az oxigénhiány veszélyes anyagok, mint a kéjgáz felszabadulását eredményezi, ez az üvegházhatású gáz háromszázszor erősebb, mint a szén-dioxid és a hidrogén-szulfát - hívták fel a figyelmet a kutatók.
A nyílt óceáni holt övezetek kialakulásának a fő oka a klímaváltozás. Az egyre melegedő felszíni vizek akadályozzák, hogy az oxigén a óceánok belsejébe jusson. Ráadásul az óceánok maguk is melegednek, kevesebb oxigént tartalmaznak. A part menti vizekben a szárazföldről érkező szennyezés algavirágzást okoz, ami elfojtja az oxigént, amikor az algák elpusztulnak és lebomlanak.
A Science című folyóiratban megjelent másik tanulmányban a kutatók 100 korallzátonyt vizsgáltak meg a világ minden tájáról, megnézve, hogy a virágállatok hányszor szenvedtek el súlyos korallfehéredést 1980 óta. Az eredmények szerint az 1980-as évek elején egy-egy ilyen jelenség még 25-30, ma már azonban csaknem négyszer gyakrabban, hat évente következik be.
A korallfehéredés a beteg korallzátonyok jellegzetes vonása. Amikor a tengervíz túlságosan felmelegszik, a korallokban élő, azok színét adó algák kilökődnek és csak a fehéres színű mészváz marad utánuk. Ha a folyamat hosszan tart, a korallok elpusztulnak, ami súlyos csapást jelent az élőhelyként és táplálékként a korallokra támaszkodó halakra és rajtuk keresztül az emberekre is. A virágállatoknak nagyjából tíz évre és a tengervíz gyors lehűlésére van szükségük ahhoz, hogy regenerálódjanak egy-egy súlyos korallfehéredés után.
A vizsgált 100 korallzátonyból mindössze hat nem szenvedett súlyos korallfehéredést: négy Ausztrália vizeiben, egy az Indiai-óceánban és egy a Dél-afrikai Köztársaság partjainál.
Ausztrál kutatók pénteken arra figyelmeztették a helyi kormányt, hogy korallevő töviskoronás tengericsillagok (Acanthaster planci) pusztítják a Nagy-korallzátonyt. Étkezés közben a falánk tengericsillag ráhelyezkedik gyomrával a koralltelepre és emésztősavai feloldják a korallpolipokat, amelyeknek csupán a csupasz váza marad hátra.
A mostani invázió különösen súlyosan érinti a koralltelepet, amely soha nem látott mértékű korallfehéredést szenvedett el az elmúlt két évben. A kutatók szerint rengeteg virágállat fog odaveszni, ami súlyos csapát jelent a helyi ökoszisztémára és az arra épülő turisztikai szektorra nézve is. A szakemberek a töviskoronás tengericsillagok tömeges kiirtásának megkezdését szorgalmazzák a kormánynál.
